Felhasználói név Jelszó


























Valid HTML 4.01 Transitional

Valid CSS!


Szent Anna Borház-Szőlősgyörök
Cím: 8692 Szőlősgyörök, József A. u. végeEmail: stanna-borhaz@boglarnet.hu
Web: http://www.szentannaborhaz.huTelefon: 06-30/411-2789, 06-85/530-083
Fax: 06-85/330-581

Bemutatkozás

Családunk a szőlő szeretetét a nagyapától örökölte, aki képes volt 30 évig Balatonöszödről a balatonlellei Kis-hegybe járni szőlőt művelni biciklivel. Már gyerekkoromban nagy érdeklődést tanúsítottam a szőlőművelés és a borászkodás iránt. Az első nagy feladat az volt, amikor 13 éves koromban édesapám betegsége miatt nekem kellett a szőlőnket megpermetezni. Nagy igyekezettel és felelősséggel végeztem a munkámat, mert ezt láttam otthon is. Sikerült tőle megtanulnom a szőlőművelés legfontosabb munkáját, a szőlőmetszést. Egyik tanítómesterem, tanárom Dr. Bakonyi Károly, akivel közel 30 év után találkoztam a tanulmányaim befejezése után, még mindig emlékezett arra, hogy a csoportban egyedül én tudtam megmutatni, hogy hogyan kell a bakművelésű szőlőt úgy metszeni, hogy ne magasodjon fel. Édesapámnak köszönhetem, hogy kezdő borosgazdaként tisztában voltam a kénezéssel, a hordók tisztán tartásával, kezelésével. Tőle tanultam meg, hogy a bort és az embereket tisztelni kell. Soha, egész élete alatt nem láttam ittasan. Mindig tisztában volt azzal, hogy mi az a mérték, amivel az ember még megtarthatja józan ítélőképességét és önálló cselekvőképességét. Ez az utat követtem én is eddigi életem során. A főiskola elvégzése után édesapám halálát követően én műveltem a család szőlőterületét mind addig, míg 1977-ben el nem telepítettem az első ültetvényemet.’1980 óta borászkodom és az első pincénket Ferenc pincének hívtuk. Már az első borvidéki borversenyen nagyon sikeres volt a bemutatkozásunk, mert a nagydíjat az 1979-es évjáratú királyleányka borunk nyerte el. Ezt követően a hegyközségi és a borvidéki borversenyeken több száz érmet nyertünk borainkkal. Nagy előrelépést jelentett a z 1993-ban megépített új pince, amelynek kapacitása eléri az 1500 hl-t. Ekkor alakítottuk meg a Szent Anna Borházat, amely a nevét Anna lányomról és a hegy védőszentjéről kapta. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért a Szent Anna lett a hegy védőszentje, hisz igazán sok olyan szent található, amelyiknek közvetlenebb kapcsolata van a szőlészettel, borászattal. Nos a történet mindent megmagyaráz! 1920-ban nagy jégverés volt ezen a vidéken Anna napkor július 26-án. A községben lévő kegyeleti helyek környezetében, ahol valamelyik szent védte a szőlőket, hegyrészleteket ott a jégverés mértéke csekély volt. Ezért az akkori gazdák elhatározták, hogy Szent Annát választják védőszentjüké, mivel nem volt Rekeszdűlőnek védőszentje, aki megvédi őket a jégveréstől. Az elhatározást tettek követték és megépítették a Szent Anna kegyeleti helyet. Itt minden évben Anna napkor misét tartottak és vendégül látták barátaikat, rokonaikat. Mind ez a háborút követő egy-két évig így volt. Ezt követően a hatalom nem tűrte, hogy a régi hagyományok fennmaradjanak és a kegyeleti hely az enyészet martalékává vált. 1998-ban a hegy gazdái és az egyház összefogásának köszönhetően elkészült az új kegyeleti hely, amely híven őrzi a régi gazdák hagyományait. Családunknak 25 ha szőlőterülete van ,melynek 70%-a fehér, 30%-a kék szőlőfajta. Ebből 5 ha-t 2011-ben telepítettünk, valamint a meglévő területeinket is folyamatosan felújítjuk, újratelepítjük. Tervezzük még 8 ha szőlő telepítését. Fehérek közül említést érdemel az Olaszrizling, Rizlingszilváni, Királyleányka, Zöldveltelini, Sauvignon Blanc, Tramini Muscat Ottonel. A kék fajták közül a Merlot, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon. Általában 7 féle fehérbort és 3 féle vörösbort készítünk. Palackba a legjobb tételek kerülnek. A pincészet szerencsésen ötvözi a hagyományos borkezelési technológiát és a korszerű reduktív borkészítési eljárásokat A millenniumi év nagy dicsőséget hozott a pincészetnek, mert itt készült Paskai László bíboros érsek úrnak a bora,- 1999 évjáratú késői szüretelésű száraz Tramini- amely az állami és egyházi ünnepségen, az oltárra került. Külön megtiszteltetés volt a családnak hogy Anna lányom vihette az oltárra az új kenyeret. Ebben az évben választottak meg „Somogy borászának”. Ez nemcsak szakmai, hanem erkölcsi elismerést is jelentett számomra, mert annak ellenére, hogy a szakmám agrármérnök és nem borász, az eredményeim igazolták szakmaszeretetemet és a szakmával szembeni elhivatottságomat. Harmadik éve rendezzük meg a Somogy Megyei Önkormányzattal és a Somogyi Hírlappal közösen a Kistermelők és Hobbi borászok Borversenyét, a megyei bortermelők részére. Ez a történeti áttekintés igazán csak nagy vonalakban tünteti fel azt az utat, amelyet családommal együtt bejártunk. Nem lenne teljes a történeti áttekintés, ha nem írnék arról, hogy a szőlő szeretetét és a bor tiszteletét már gyermekeimbe kiskoruktól kezdődően bele tápláltam. Közösen jártunk törzset tisztítani, kötözni. Közös volt a szép bor öröme és az árán vásárolt ki-ki kívánságának megfelelő ajándék is. Kezdetben útjaik nem egészen ebben az irányban haladtak, de végül is visszatértek a sok gondot, munkát és örömet adó szőlőtőkékhez. Öröm tölti el szívemet, hogy ma már ők végzik a munka nehezét, én pedig tapasztalatommal segítem családom boldogulását. Kérem, ha tehetik, látogassanak el pincészetünkbe, kóstolják meg borainkat, és kemencében készült „somogyi” ételeinket!



Főoldal |  Ügyfélkapu |  Kapcsolat |  Magunkról |  Partnereink |  Járásaink |  Megyeszékhelyek |  Hirdetőink